Rendezvény fotózás

Legyen szó akármilyen rendezvényről, az emlékek megörökítése nagyon sokat jelent a résztvevők és a vendégek számára egyaránt. Ki ne örülne annak, ha egy számára fontos és egyedi pillanatot bármikor visszanézhet és újra átélheti mindazt, amit akkor érzett? Manapság egy rendezvény fotózás nem új dolog, hiszen mindenki felkeres egy fotóst a különleges alkalmakra.

Mi tesz bennünket egyedivé?
Fotósként számos helyszínen megfordultunk már; néhány nagyon előkelő és hangulatos volt, ahol kész öröm volt a fotózás, így hát nem is meglepő, hogy remek képeket tudtunk készíteni, amelyek teljes mértékben visszadták az esemény hangulatát. Azonban, aki már jártas a rendezvény fotózásban, az tudja, hogy a körülmények nem minden esetben adottak. Olyan események is vannak, melyeknek a helyszínük megnehezíti a fényképész dolgát, hisz egy kis teremben, kevés fénnyel és zsúfolt térrel már nehezebb fotózás. Csapatunk azonban megtalálta a közös nevezőt az ilyen helyszínekkel is, így tehát nem okoz gondot a hasonló termekben vagy épületekben megrendezett események profi szintű fotózása. A legújabb felszereléseknek, valamint fotósaink folyamatos képzésének köszönhetően széppé varázsoljuk Önnek az emlékeit, díszes vagy kevésbé előkelő helyszíneken egyaránt.

Hogyan zajlik a fotózás?
Bizonyára voltunk már olyan rendezvényen, ahol nem tudtunk teljes mértékben a műsorra vagy eseményre koncentrálni, hiszen a fotósok előttünk mászkáltak, bebújtak a képbe, vagy már messziről felhívták magukra a figyelmet. Számunkra nagyon fontos, hogy beolvadjunk a tömegbe és ne úgy tekintsenek ránk már az első percektől kezdve, hogy mi fotósok vagyunk és tőlünk fognak származni a kellemetlen pillanatképek. Épp ezért, az alkalomhoz illő öltözködés nálunk alapszabály. Ha előkelő rendezvényről van szó, a fotósok biztosítják a szervezőket arról, hogy az esemény színvonalát fenntartják, és kiváló módon végzik a dolgukat.

Továbbá arra is tekintettel kell lenni, hogy a rendezvényen résztvevők nyugalmát és kényelmét ne zavarjuk a folyamatos képkészítéssel. Nagyon fontos az, hogy mindenki szerepeljen a képeken, de nálunk az is alap, hogy nem zavarjuk meg ugyanazokat a személyeket vagy csoportokat túl sokszor. A figyelmesség tehát elengedhetetlen: senki nem örül annak, ha bizonyos személyekről túl sok kép készül, másokról pedig túl kevés. Fotósaink tehát az etikett szempontjából is a maximumot nyújták. Ugyanez a helyzet az olyan rendezvényeken, ahol ételt is tálalnak. Senki sem látja magát szívesen olyan képeken, amelyeken épp az ételt rágja, vagy egy kellemetlen pozicíóban van az asztalnál. Egy jó fotós ezzel tisztában van, és tudja, hogy mikor kell szünetelnie.

Ami a kész fényképeket illeti, jól tudjuk, hogy senki nem szeret heteket, vagy akár hónapokat várni a képekre. Egy rendezvényen számos fénykép készül, melyeket természetesen számítógépen is megszerkesztünk, mielőtt a rendelőnek átadjuk, így garantálván a profi minőséget. Jól tudjuk, hogy ez a folyamat időigényes, azonban mi azonnal nekilátunk a képek feldolgozásához, és a remek csapatmunkának köszönhetően rövid időn belül továbbítjuk is azokat Önnek.

Milyen rendezvényeket vállalunk?
Legyen szó egy előkelő rendezvényről, sajtótájékoztatóról, konferenciáról, vagy esküvőről, keresztelőről, esetleg egy kisebb helyszínen lebonyolított eseményről, csapatunkhoz bármilyen esetben bátran fordulhat. A kreativitás és a profizmus minden helyszínen és időpontban garantált. Amennyiben bármilyen kérdése van, bátran vegye fel velünk a kapcsolatot, és együtt megtaláljuk és megbeszéljük azt, amire szüksége van és amit elképzelt.

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás